Sokféle ösvény vezet fel a hegyre…
Gyerekkoromban többször álmodtam azt, hogy karateruhában, fekete övvel a derekam körül futok a tengerparton. Mindig sportoltam: először asztaliteniszeztem, aztán kajakoztam: egyiknek sincs sok köze a harcművészetekhez – de nagyon szerettem ezekkel tölteni az időt. Nagy kár lett volna kihagyni őket!
Így aztán meglehetősen hosszú idő telt el, míg már fiatal felnőttként elkezdtem harcművészetekkel foglalkozni – és akkor sem a karate volt az első a sorban: a “harcos” ösvényem sem mondható nyílegyenesnek. A kezdeti sokfelé csapódás, próbálkozások után megállapodtam egy karate stílusnál: a shito-ryu karaténál. Ám ez a megállapodás sem volt sziklaszilárd, abban az értelemben, hogy bőven maradtak bennem érdeklődő, másfelé is tekintgető energiák. Így aztán, hol a karate mellett, hol helyette, több-kevesebb időt eltöltöttem más küzdősportok, harcművészetek megismerésével. Ettől persze lassabban haladtam a karatéval, hisz szélesebb hóekét toltam magam előtt. Szép lassan mégis odaértem, ami a harcművészetekben – és szándékosan nem a sport jellegét igyekszem hangsúlyozni most – egy egészen új, mélyebb szakasz kezdete. Persze attól, hogy annak idején felköthettem a fekete övet, elvben egy cseppet sem lettem jobb karatés, hiszen egyik pillanatról a másikra semmit nem tudtam hirtelen jobban, ügyesebben. Mégis: nem ez számít, hanem az, hogy belül, egy egészen más szinten, rétegben mi történik. Számomra a dan-vizsgára készülés rítusa volt a valódi “beavatás”. Egyrészt megérkeztem, másrészt kinyílt előttem egy ajtó, amin bepillantva elakadt a lélegzetem: megértettem, hogy az út, az utazás igazándiból csak most kezdődik.
A társaim közül sokan vannak, akik lényegesen eltökéltebben haladtak efelé a (rész)cél felé. Akadnak többen, akik töredék idő alatt jutottak idáig. Néha előfordult, hogy emiatt irigyeltem is őket ideig-óráig. Ám mindent egybevetve, nem sajnálom, hogy nem értem hamarabb ehhez az új kezdethez. Tetszik az az út, amit eddig bejártam, és izgatott derűvel nézek afelé, ami előttem kanyarog.
Sokféle ösvény vezet fel a hegyre – és mindenkinek érdemes a sajátját járni. Amit a belső iránytűje, inspirációja alapján követ.
A munkám során és az edzéseimen is abban támogatom azokat, akik hozzám fordulnak, hogy minél közelebb kerüljenek ahhoz, amit valahol, valamikor egészen biztosan megálmodtak maguknak.
Gulyás Vince